Meiyo Karate Klub

A jelen

Klubunk 2013 májusában alakult, több régi és visszatérő tag segítségével. Jelenleg kis klubunk célja a sport megszerettetése a karatén keresztül  a gyerekekkel, valamint a mozogni kívánó felnőttek mozgásigényének kielégítése.

Természetesen a karate tradíciók megőrzése fontos számunkra, ezért nem csak a sportkarate oktatására helyezzük a hangsúlyt. Egy évben néhány lehetőséget adunk a nálunk tanuló karatékáknak, hogy megmérettessék magukat a szintjüknek megfelelő övvizsgákon. Akik igénylik, versenyzőként is kipróbálhatják magukat. Néhány verseny után látszódik, hogy az itt található gyerekek között is kiváló versenyzők rejtőzhetnek.

A múlt

A karatéval 1981-ben ismerkedtünk meg a testvéremmel. Farkas Sándor senpai vezetésével heti egy edzésen tanultuk a karate alapjait. Három év után, sajnos az edzőnk új munkája miatt az edzések véget értek. Nem adtuk fel, csatlakoztunk 1984-ben (a Batthyány téri sporttelepen), Lőrik Csaba sensei vezetésével tartott karate edzésekhez. Karatés múltunk miatt a két részre osztott teremben, a haladók edzésén Janes Zsolt sensei és Tóth Miklós senpai vezetésével tanultuk az alapokat.

A karate virágkorát élte abban az időben. Mindenki a filmeket nézte és mindenki karatézni akart. Emlékszem olyan időszakra, amikor 2-3 sorban álltunk a köszönéshez a teremben. Természetesen, sokan lemorzsolódtak néhány kemény edzés után. Néhány társunk 1992-ben egy másik klubot alapított, mely azóta is sikeresen működik Gyöngyösön. Mi a Batthyány téren maradtunk, ahol Tóth Tibor sensei határozott útmutatásával klubunk versenyzői sok érmet nyertek, többek között Svájcban és Olaszországban is jártak. Jelentős sikerük közé sorolhatjuk 1994-ben az Egyesült Államokban rendezet IKA világkupán elért csapat kumite első helyezést. Rengeteg technikát, és a végsőkig tartó kitartást tanultunk tőle. A heti hat edzés, a felkészítő táborok, és az éves edzőtáborok összekovácsolták a csapatot.

Az elmúlt évek alatt, mióta 1984-ben csatlakoztunk a csapathoz, a kiváló Bíró György sensei ellenőrzése alatt tanultunk. Az övvizsgáinkat eleinte nála tettük le, híres volt szigorúságáról, nem kaphatott senki úgy övfokozatot, hogy azt nem érdemelte meg. Országos edzőtáborokat szervezett, ahol több száz karatés vett részt egyszerre az edzésein.

Tibor sensei külföldre költözése után, Mácsár Gábor sensei és Budai Tamás sensei vették át az edzések vezetését. A régi versenyzők helyét átvette az ifjabb nemzedék, akik edzőik örömére szépen gyarapították éremgyűjteményeiket. Technikai tudásuk, amelyet mindig bővítettek, hatalmas segítség volt a karatét tanulni kívánók haladásában. Gábor sensei költözésével és a családja bővülésével az edzések egyre jobban a testvéremre maradtak.  Ő tovább vitte és éveken keresztül tartotta a klubban a lelket. A Batthyány téri sporttelepről a klub 27 év után áttette székhelyét az Arany János Általános Iskolába. Sajnos, a testvérem korai halála majdnem a klub végét jelentette.

Itt visszatértünk a jelenhez, most a kiváló edzők, mesterek nyomain haladva próbálom a klubot felvirágoztatni. Igyekszek méltó lenni nagyszerű mestereimhez.